Videojáték és sorozat összefonódása a Quantum Break

Arról már korábban is csepegtetett el információkat a Remedy csapata, hogy az időtörés, illetve időmanipulálás témakörét feldolgozó Xbox One-exkluzív Quantum Break nem egy szimpla videojáték lesz, hanem játék és TV-sorozat összefonódása. A mai napon azonban kiderült, hogy mindezt miként képzeli el a brigád!

Sam Lake, avagy a Quantum Break írója és kreatív igazgatója a Game Informer magazinnak beszélt ezzel kapcsolatban, aki kiemelte, hogy a játék megvásárlásával, valójában a Quantum Break első évadját kapjuk meg teljes egészében, ami magában foglalja a teljes játékot és a teljes televíziós sorozatot is, amelyek több ponton is erősen kapcsolódni fognak majd egymáshoz, illetve közösen alkotnak egy nagy egészet.

A gyakorlatban ez úgy nyilvánul majd meg, hogy amennyiben eljutunk a játék fontosabb pontjaihoz – fordulatok, komolyabb döntések és így tovább -, akkor megnyílik a sorozat egy újabb epizódja, ami kiegészíti a sztorit, így szembesülhetünk benne döntéseink következményeivel, tetteink súlyával, már amennyiben természetesen akarunk, hiszen ezek a kis epizódok később is megnézhetők lesznek, nem szükséges megtörni velük a játékot.

XBOX Joy a Facebook-on!

Reklámok

Kommentek:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s