Xbox One – nem kell internet, szabad a használt játék

A játékosok és rajongók véleményére és visszajelzéseire alapozva az Xbox csapat Don Mattrick vezetésével visszavonta a DRM-et és a használt játékok korlátozását érintő korábbi döntéseket-írja a Gamekapocs.

Don Mattrick az Xbox Wire-on leadott frissítésében erősíti meg, hogy a játékosok és a szakma visszajelzéseire hagyatkozva eltűntetnek néhány korlátozást az Xbox One-ból. Mattrick szerint a játékosok nagyon szeretik azt a fajta szabadságot és flexibilitást, amit a lemezes játékok adnak, és nem szeretnék, ha nem tudnák többé szabadon kölcsönadni, eladni, vagy elajándékozni játékaikat. Ennek megfelelően számos ponton visszavágják a DRM-et és a használt játékok korlátozását érintő korábbi szabályokat.

Mindössze egyszer lesz kötelező csatlakoznunk az internetre, amikor először beüzemeljük a konzolt. Ha ez sikerült, akár azt is megtehetjük, hogy soha többé nem megyünk online. A lemezen megvásárolt, offline Xbox One-játékokat minden gond nélkül tolhatjuk netkapcsolat nélkül, és persze így a korábbi 24 órás ellenőrzés is kilőve. Ami persze azt is jelenti, hogy vihetjük magunkkal olyan helyekre a konzolt, ahol nem számítunk netkapcsolatra.

A lemezes játékok eladását, elajándékozását, kölcsönadását semmilyen módon nem korlátozzák, ugyanúgy fog működni, mint a jelenlegi generációnál. A játékokon nem lesz régiózár, minden lemez működik majd minden Xbox One konzolban. A lemezes játékok mellett azonban minden címet a megjelenés napján megvehetünk az Xbox Live-ról is. Az így megvett és letöltött játékokat utána szintén nyomhatjuk offline.

Ez persze azt is jelenti, hogy megszűnnek azok a lehetőségek, melyek a korábbi, csak online rendszerben léteztek, így például a 10 fővel történő online játékmegosztás, és társai. Az Xbox Live-ról megvásárolt játékokat nem oszthatjuk meg (ahogy jelenleg sem), a lemezes játékokat pedig csak a lemez kölcsönadásával (ahogy jelenleg), illetve a lemezes játékok futtatásához a lemeznek a meghajtóban kell lennie.

A Kinect marad

Marc Whitten az IGN-nek mondta el, hogy a Microsoft elkötelezett maradt a Kinect használatát illetően, a kamera ugyanis “kritikus része az architektúrának”, a cég pedig hisz abban, hogy “megváltoztatja a módját annak, hogyan kerülsz kapcsolatba az élményeiddel, hogyan irányíthatod a konzolod hangutasításokkal és gesztikulálással, és hogyan Skype-olhatsz”.

Nől az előrendelők száma

Amióta a Microsoft bejelentette felhasználóbarát módosításait, máris sokkal többen szeretnének XBOX One-t vásárolni. Az Amazon UK előrendelési adatainak tanúbizonysága szerint megérte a Microsoftnak, hogy megváltoztatta az XBOX One korábbi korlátozásait. A bejelentés előtt még a vásárlók többsége PlayStation 4-re adott le előrendelést, amióta azonban kiderült, hogy a konkurens készülékben is engedélyezik a másodkézből vásárolt játékok futtatását, egyből sokan választották az Xbox One-t. Jelenleg a 429 angol fontba kerülő XBOX One Console Day One Edition az Amazon UK második legnagyobb számban előrendelt terméke, a listát egy játék vezeti.

FRISSÍTÉS!: Már az első helyen áll az előrendelési listán az Xbox One, jócskán lehagyva ezzel a harmadik helyet elfoglaló PS4-et.

XBOX Joy a Facebook-on!

Reklámok

Kommentek:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s