Ma jelent meg az Aliens: Colonial Marines! [Leírás+Árak]

Ma jelent meg a hónap talán legjobban várt játéka az Aliens: colonial Marines!

A játékról

Az Aliens: Colonial Marines története a filmek kiegészítésének számít, és része a hivatalos Aliens univerzum eseményeinek. Ezúttal a Christopher Winter névre hallgató katona bőrébe bújunk: őt és csapatát az LV-426-os bolygóra küldik ki, hogy az eltűntnek nyilvánított Ellen Ripley, Dwayne Hicks, és a többi hiányzó katona nyomára bukkanjanak – már ha életben van még bárki itt. Persze a csapat azt még nem tudja, hogy Ripley már régen nincs a bolygón, az Alienek azonban alig várják, hogy újabb prédák szolgáljanak eleséggel a számukra. Menekülés, lövöldözés és kaland vár tehát majd ránk, a látványvilág és a hangulat pedig erősen emlékeztethet majd arra, amit James Cameron által rendezett Aliens című filmben megismerhettünk.

Aliens4

A jó történet mellé izgalmas játékmenet párosul. A harcok során katonáink tapasztalati pontokat kapnak, és egyre erősebbé válnak. Erre az erőre aztán szükség is lesz majd, hiszen a Xenomorph ellenségeink a környezet minden adottságát kihasználják majd: lesből támadnak, és ha a helyzet úgy adódik, akkor gyorsan el is iszkolnak majd, általunk nem hozzáférhető csatornákat és alagutakat használva. A filmek hangulata tehát itt is visszaköszön majd, hiszen hiába viseljük a legerősebb fegyvereket, gépágyúkat, vagy épp lángszórókat, ha bármelyik sarokból halálos ellenfelek leselkedhetnek – és akkor még a savakról és az egyéb veszélyekről nem is beszéltünk! A Gearbox fejlesztőcsapata a Half-Life kiegészítők, Borderlands játékok és Brothers in Arms játékok elkészítése alatt hatalmas tapasztalatot szerzett a belsőnézetes lövöldözés műfajában, így joggal várhatunk tőlük egy újabb klasszikus darabot a játék megjelenésekor.

Árak

576 Kbyte

  • Aliens Colonial Marines Collector’s Edition  26990.- Ft
  • Aliens Colonial Marines Limited Edition  12990.- Ft

Konzolok Szervize

  • Aliens Colonial Marines Limited Edition  10890.- Ft

KonzolVilág

  • Aliens Colonial Marines Collector’s Edition + Ajándék Póló és Poszter  23900.-Ft  [Xbox Joy ajánlat]
  • Aliens Colonial Marines Limited Edition + Ajándék Póló és Poszter 11500.-Ft

Game Shop

  • Aliens Colonial Marines Limited Edition + Ajándék Póló és Poszter 10900.-Ft    [Xbox Joy ajánlat]

Rémlem sokat segítetem a választásban! Oszd meg a cikket barátaiddal, hogy ők is a legjobb áron juthassanak a játékhoz!

XBOX Joy a Facebook-on!

Reklámok

Kommentek:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s